Eredményeink


A) A miniszteri rendeletekben szereplő országos tanulmányi versenyek


2015/2016

VI. Országos Tanulmányi Néptáncverseny (csoportos) országos döntője, Székesfehérvár

Pulutyka csoportunk korosztályában I. helyezést ért el.


2014/2015

V. Országos Tanulmányi Néptáncverseny (szóló és páros) országos döntője, Kaposvár

Az I. korcsoportban szóló kategóriában Molnár Gergely a legmagasabb, maximális pontszámmal az első helyen végzett és a zsűri különdíját is megkapta. Felkészítője édesapja, a szintén „albarégiás” Molnár Gábor volt.

A II. korcsoportban páros kategóriában Still Réka és Szabó Dániel 2. helyezést ért el, felkészítőik Majorosné Szabó Veronika és Majoros Róbert.

Mindhárom versenyző megkapta a verseny díjait is: Réka Pántlikát, míg a két fiú Bokrétát vihetett haza.


V. Országos Tanulmányi Néptáncverseny (szóló és páros) országos előválogatója, Székesfehérvár

Az I. korcsoportban szóló kategóriában Molnár Gergely, a II. korcsoportban páros kategóriában Still Réka és Szabó Dániel jutott be az országos döntőbe.

 
2012/2013

V. Országos Tanulmányi Néptáncverseny (csoportos) országos döntője, Kecskemét
Dödölle csoportunk (Guba-Derelye összevont csoport) a III. korosztály 2. helyezését hozta haza.

2011/2012

IV. Országos Tanulmányi Néptáncverseny (szóló és páros) országos döntője, Szekszárd
A Derelye csoportból Somogyi András, a Guba csoportból Still Réka és Szabó Dániel vett részt sikerrel a versenyen, elnyerték korosztályukban a legjobb táncosnak járó kitüntetést. A fiúk kisbokrétával, Réka pedig pántlikával tért haza.

2009/2010

IV. Országos Tanulmányi Néptáncverseny (csoportos) országos döntője, Kecskemét
A két induló csoportunk (Cibere, Dödölle) közül a Cibere csapat a III. korosztály legfiatalabb tanulóival a 2. helyen végzett.

IV. Országos Tanulmányi Néptáncverseny (csoportos) regionális előselejtezője, Székesfehérvár
Mindkét induló csoportunk (Dödölle és Cibere) tovább jutott az országos döntőbe.

2008/2009

III. Országos Tanulmányi Néptáncverseny (szóló, páros) regionális előselejtezője, Székesfehérvár
3 pár és egy szóló táncosunk továbbjutott az országos döntőbe.

III. Országos Tanulmányi Néptáncverseny (szóló, páros) döntője, Szarvas

Korcsoportjában 2. helyezést ért el a Harza Kinga és Szabó Zsombor páros.

2007/2008

II. Országos Tanulmányi Verseny Kamaratánc Fesztiválja, Sopron
A fesztiválon a 7-8. és Junior korosztályból alakult kamaraegyüttes Majoros Róbert két koreográfiájával (Tövisháti mulatságok, Puszták népe - Pesovár Ferenc emlékére) mutatkozott be nagy sikerrel.

2006/2007

III. Országos Néptánc Tanulmányi Verseny döntője, Szekszárd
Intézményünk II. (6-7.osztályos) és III. (9. osztályos) korcsoportja Majoros Róbert vezetésével  szerepelt a versenyen. A zsűri döntése alapján mindkét csoportunk a korosztályában 3. helyezést ért el. 

2005/2006

Gyermek Néptáncosok X. Országos Szólótánc Fesztiválja – döntő, Szarvas
Paulikovics Zsófia, Csurdi Dániel (Különdíj) Torma Kinga, Teubel Gábor (Különdíj)

II. Országos Néptánc Tanulmányi Verseny - Szarvas
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium a „Legeredményesebb felkészítő iskola” címet adományozta az Alba Regia Alapfokú Művészetoktatási intézménynek, melyet négy intézmény kapott meg az országban..

2004/2005

Gyermek Néptáncosok  IX. Országos Szólótánc Fesztiválja  -  döntő, Szarvas
Csurdi Dániel és Paulikovics Zsófia (I. helyezés) Bucsi Zsanett és Böröndi Róbert (Különdíj)

B) Országos, nemzetközi, egyéb szakmai bemutatók, versenyek

2016/2017

Gyermektánc Néptáncantológia 2016. Budapest
Pulutyka csoport kapott meghívást a programra.

Tóth Ferenc Koreográfiai verseny 2016. Budapest
Pulutyka csoportunk Majoros Róbert és Majorosné Szabó Veronika mindkét koreográfiájával nívódíjban részesültek.

2015/2016

Antanténusz Gyermek Néptánc fesztivál, Dunaföldvár
Gabonca csoportunk Molnár Gábor vezetésével a II. korcsoportban Antanténusz-díjat kaptak stílusos táncolásukért.

Gyermektánc Néptáncantológia 2015. Budapest
Pulutyka csoportunk kapott meghívást a programra.

Ifjúsági Néptáncantológia, Budapest
Junior csoportunk kapott meghívást a programra.

Fölszállott a Páva televíziós tehetségkutató vetélkedő televíziós elődöntői és döntője válogatója
A Pulutyka csoport maximális pontszámmal menetelt a televíziós döntőbe és a legsokoldalúbb együttesként tartotta a zsűri számon. Különdíjat kapott a csoport.

2014/2015

Fölszállott a Páva televíziós tehetségkutató vetélkedő területi válogatója
A Pulutyka csoport maximális pontszámmal bejutott a televíziós elődöntőbe.

2013/2014

Gyermek Néptánc Antológia, Budapest
A Tóth Ferenc Koreográfiai Verseny gálaműsora az Operettszínházban zajlott, ahol a Dödölle csoport lépett fel. Majoros Róbert és Majorosné Szabó Veronika +Kendős - bukovinai székely táncok" című koreográfiája elnyerte "Az Örökség nívódíjas gyermektánc koreográfiája" címet, valamint a csoport arany minősítést kapott.

Tóth Ferenc Koreográfiai Verseny 2013. Kecskemét - Szekszárd
A Dödölle csoport bejutott a Gyermek Néptánc Antológia 2013. gálaműsorába.

2012/2013

Ifjúsági Néptánc Antológia 2012. Budapest
Az előző évi teljesítménye illetve a zsűri döntése alapján a Dödölle csoport (Guba-Derelye összevont csoport) mutatkozhatott be.

2011/2012

Ifjúsági Néptánc Antológia 2011. Budapest
Az előző évi teljesítménye illetve a zsűri döntése alapján a Junior csoport mutatkozhatott be.

Gyermek Néptánc Antológia 2011. Budapest
Az előző évi teljesítménye illetve a zsűri döntése alapján a Cibere csoport mutatkozhatott be.

VII. Országos  Ifjúsági Szólótáncverseny döntője, Eger
Az országos döntőbe jutott Östör Ákos, Sipos Dániel és Sáfrán Balázs. Sipos Dániel és Sáfrán Balázs Ezüst pitkyés táncos lett. Östör Ákos a zsűri dicséretében részesült.

X. Országos Ifjúsági Néptáncfesztivál, Nyíregyháza
A Junior csoport bemutatkozását a legmagasabb nívódíjjal jutalmazta a zsűri. A lányok gagybátori karikázóban nyújtott énekteljesítményét kiemelt különdíjjal ismerte el. A csoportvezetőket, Majorosné Szabó Veronikát és Majoros Róbertet pedig a Gagybátori táncok c. produkcióért koreográfiai különdíjban részesítette. Ezzel a három díjjal a csoport hozta el a legtöbb elismerést az országos versenyről.

2010/2011
Gyermek Néptáncosok XII. Országos Szólótánc Fesztiválja regionális döntője, Szarvas
Párkányi Rebeka - Keilbach Áron, Harza Kinga - Szabó Zsombor korosztályukban elnyerték a legjobb díjat: a lányok a pántlikát, a fiúk a bokrétát.

Szekszárdi Néptáncfesztivál, Szekszárd
A régiós versenyen nyert bemutatkozási lehetőségen a Guba csoport képviselte iskolánkat nagy sikerrel. A zsűri a 2011. Gyermek Néptánc Antológiára javasolta a csoportot.

VI. Országos  Ifjúsági Szólótáncverseny előselejtezője, Somogyjád
Junior csoportunk három  párja és három szólója  indult a megmérettetésen. Nánási Katalin és Zólyomi Ádám párban, Sáfrán Balázs szólóban továbbjutott az országos döntőbe.

VI. Országos  Ifjúsági Szólótáncverseny döntője, Eger
Nánási Katalin és Zólyomi Ádám párban, Sáfrán Balázs szólóban képviselte iskolánkat.

Ifjúsági Néptánc Antológia 2010, Budapest

Az előző évi teljesítménye illetve a zsűri döntése alapján a Junior csoport mutatkozhatott be.

Gyermek Néptánc Antológia 2010, Budapest
Az előző évi teljesítménye illetve a zsűri döntése alapján a Cibere csoport mutatkozhatott be.

Gyermek Néptáncosok XII. Országos Szólótánc Fesztiválja regionális elődöntője, Székesfehérvár
Iskolánkból három  pár indult 3 korosztályban: Korpics Gabriella - Knitlhoffer Ferenc, Párkányi Rebeka - Keilbach Áron, Harza Kinga - Szabó Zsombor. Az utóbbi két páros jutott tovább az országos döntőbe.

XXI. Országos Gyermek és Ifjúsági Néptáncfesztivál, Szeged
Junior csoportunk jól sikerült produkcióját a zsűri kiemelte.

2009/2010

IX. Ifjúsági Néptánc Találkozó, Pápa
Junior csoportunk produkcióját a zsűri ismét a 2011-es országos Ifjúsági Néptánc Antológiára javasolta.

Szekszárdi Néptáncfesztivál, Szekszárd
A régiós versenyen nyert Gyulai Fesztiválra sajnos nem tudtunk elutazni, helyette kapott lehetőséget az 5-6. korosztály a fesztiválon való részvételre.

2008/2009

XIX. Országos Gyermek és Ifjúsági Néptáncfesztivál, Szeged
A Junior korosztály képviselte iskolánkat nagy sikerrel.

VII. Nemzetközi Táncok Találkozása, Opole (Lengyelország)

Magyarországot és iskolánkat a Junior korosztály képviselte a rangos találkozón.

XIII. Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztivál, Székesfehérvár

A 3. korosztálytól a Juniorig mutatkoztak be Székesfehérvár Fő terén csoportjaink több ezer néző előtt.

2007/2008

VII. Országos Ifjúsági Néptánc Találkozó, Pápa
A Junior csoportot javasolták a 2008-as Antológiára.

Ifjúsági Néptánc Antológia 2007, Budapest
Az előző évi teljesítménye illetve a zsűri döntése alapján a Junior csoport mutatkozhatott be.

VI. Nemzetközi Táncok Találkozása, Opole (Lengyelország)
Az iskola 9. osztályos korcsoportja lengyelországi testvérvárosunkban, Opole-ben immár második alkalommal vendégeskedett a nemzetközi táncfesztiválon..

2006/2007

Országos Szólótánc Fesztivál, Békéscsaba
Iskolánk oktatói nagyon eredményesen szerepeltek: Tombor Bea  - különdíjban, illetve kétszeres aranygyöngyös díjban, Hahn-Kakas István – különdíjban, illetve örökös aranysarkantyús díjban részesült.

Magyar Királyok Emlékére c. fotókiállítás, Európa Parlament, Brüsszel

A kiállítás megnyitóján iskolánk junior csoportja képviselte Magyarországot.

VI. Országos Ifjúsági Néptáncfesztivál, Nyíregyháza
Majoros Róbert  9. osztálya, illetve a Hahn-Kakas István vezette Junior csoport vett részt a fesztiválon. A zsűri a Junior csoportot különdíjban részesítette.

V. Nemzetközi Táncok Találkozása, Opole (Lengyelország)
Iskolánkat és Magyarországot a 9. évfolyam képviselte a fesztiválon, ahol meghívást kaptunk a következő rendezvényre is.

2005/2006

Országos Gyermekantológia, Budapest
A Paulikovics Zsófia és Csurdi Dániel  páros közreműködött.

XXV. Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár, Budapest
A versenyeken való részvétel alapján a zsűri döntésével a  8. osztály részt vett a  táncháztalálkozó Gálaműsorán.

IV. Országos Ifjúsági Szólóverseny döntője, Eger
A területi középdöntőkből bejutottak: Grund Helga, Iliás Daniella, Ladák Hajnalka, Enyedi Tamás, Végh Ákos.

XV. Országos Gyermek és Ifjúsági Néptáncfesztivál, Szeged

A 7. évfolyam vett részt a fesztiválon Majoros Róbert vezetésével.

Bakony Népművészeti Találkozó, Magyarpolány
Kisjunior csoportunk Hahn-Kakas István vezetésével vett részt a fesztiválon. 

Szomszédolás – Kárpát medencei Gyermektánc Fesztivál, Debrecen

A fesztiválra a 8. évfolyamunk a tatai Csoportos Régiós Gyermekfesztiválon való eredményes fellépésért az Örökség Gyermek Kulturális Egyesület támogatásával jutott el. 

Országos Gyermektánc Fesztivál, Kecskemét
A fesztiválra az 5-6. évfolyamunk a tatai Csoportos Régiós Gyermekfesztiválon való eredményes fellépésért az Örökség Gyermek Kulturális Egyesület támogatásával jutott el. 

2004/2005

Gyermek Néptánc Fesztivál, Pápa
A Junior csoport bekerült a 2005-ös Országos Ifjúsági Néptáncantológia Gálaműsorába. 

Méta Fesztivál, Balatonboglár
Kisjunior csoport (I. helyezés)

Országos Ifjúsági Néptáncantológia, Budapest

A Junior csoport mutatkozhatott be.

Molnár István VII. Országos Koreográfiai Verseny, Budapest
A Junior csoport Majoros Róbert: Táncok Mezőföldről c. számával versenyzett. 

2003/2004

Országos Gyermekantológia, Budapest
Czifra Csaba kapott lehetőséget a bemutatkozásra.   

III. Országos Ifjúsági Szólótáncverseny, Eger
Egy pár és 3 szóló táncos közül Kurucz Kata „Gyöngygallér”,  Végh Ádám  „Ezüst pityke” díjban részesült.

VII. Kárpát-medencei Verbunkverseny, Zalaegerszeg
Ampli Péter (IV. helyezés) 

C) Megyei, területi szakmai bemutatók, versenyek


2015/2016

"Mezőföld virága"  - Fejér megyei páros és szóló néptáncverseny, Székesfehérvár
Ebben az évben is sok növendékünk indult ezen a helyi rendezésű  versenyen, és sok szép eredmény és oklevél született.

"Húzd keresztül"  - regionális néptáncverseny, Székesfehérvár
Junior csoport - kiemelt arany minősítés
Csöröge csoport - arany minősítés
Gabonca csoport - ezüst minősítés

2014/2015

"Mezőföld virága"  - Fejér megyei páros és szóló néptáncverseny, Székesfehérvár

Ebben az évben is sok növendékünk indult ezen a helyi rendezésű  versenyen, és sok szép eredmény és oklevél született.

"Húzd keresztül"  - regionális néptáncverseny, Székesfehérvár
Iskolánk 4 csoportja indult a versenyen, melyről az alábbi szép eredményekkel tértek haza:
Gabonca csoport Molnár Gábor vezetésével  -  ezüst minősítés.
Csöröge csoport Majoros Róbert és Majorosné Szabó Veronika ezetésével arany minősítés.
A Pulutyka csoport, valamint a Dödölle (Junior) csoport Majoros Róbert és Majorosné Szabó Veronika vezetésével kiemelt arany minősítést kapott.
A színvonalas bemutatóknak és a szép eredményeknek köszönhetően iskolánk megkapta a zsűritől a Fesztiváldíjat is.
2013/2014

"Mezőföld virága"  - Fejér megyei páros és szóló néptáncverseny, Székesfehérvár

Ebben az évben is sok növendékünk indult ezen a helyi rendezésű  versenyen, és sok szép eredmény és oklevél született.

2012/2013

"Mezőföld virága"  - Fejér megyei páros és szóló néptáncverseny, Székesfehérvár

Nagyon sok növendékünk indult ezen a helyi rendezésű  versenyen, és sok szép eredmény és oklevél született.
2011/2012

IV. Országos Tanulmányi Néptáncverseny (szóló és páros) országos elődöntője, Székesfehérvár
A Derelye csoportból Maráz Milán Gyula és Somogyi András, a Guba csoportból Still Réka és Szabó Dániel vett részt  a versenyen. Korosztályukból Somogyi András, Still Réka és Szabó Dániel jutott tovább az országos döntőbe.

Egri Szólótánc Fesztivál területi előselejtezője, Százhalombatta
Intézményünk négy tanulója indult a versenyen. Az országos döntőbe továbbjutott hallgatóink: Östör Ákos, Sáfrán Balázs, Sipos Dániel.

2010/2011

Regionális Néptánc Fesztivál, Ajka
A rendezvényen a Guba, Derelye és a Cibere csoportunk mutatkozott be. A Cibere és a Derelye csoportot a szakmai zsűri javasolta a 2011. Országos Gyermek Néptánc Antológián való részvételre.

Megyei Néptánc Fesztivál, Székesfehérvár
Az iskolánk által szervezett rendezvényen a Guba, Derelye és a Cibere csoportunk mutatkozott be. Mindhárom csoportunk továbbjutott a régiós versenyre.

2009/2010

Regionális Gyermek Néptánc Fesztivál, Székesfehérvár
Cibere és Dödölle csoportunk vett részt az intézmény által lebonyolított versenyen. A zsűri a Cibere csoportot javasolta a 2011-es Gyermek Néptánc Antológián való részvételre.

2008/2009

Megyei Néptánc Fesztivál, Székesfehérvár
Az iskolánk által szervezett rendezvényen az 5., 6-7. illetve a Junior korosztály vett részt. Mindhárom csoportunk továbbjutott a régiós versenyre.

Regionális Gyermek Néptáncverseny, Oroszlány

Az 5. korosztály meghívást kapott a gyulai országos fesztiválra. A 6-7. korcsoport Különdíjban részesült. A Junior csoport lehetőséget kapott a 2010-es évi Antológián való bemutatkozásra.
2007/2008

Megyei Ifjúsági Néptánc Találkozó, Székesfehérvár
A 4., 5. és 7-8. osztály vett rész a versenyen, továbbjutott a régiós döntőbe a 4. és a 7-8. osztály. 

Régiós Ifjúsági Néptánc Találkozó, Ajka
A rangos versenyen a 4. és 7-8. osztályosok vettek részt. A sikeres bemutatkozás eredményeként a zsűri az országos döntőbe, valamint a 2008-as Antológiára javasolta a 7-8. korcsoportot. 

Egri Szólótánc Fesztivál előselejtezője, Székesfehérvár
Teubel Gábor továbbjutott az Országos döntőbe. 

2006/2007

Megyei Néptánc Találkozó, Székesfehérvár
A 3. és 5. osztályos csoport Kneifelné Vass Éva illetve Hahn-Kakas István vezetésével szerepelt a rendezvényen, mindkét csoport továbbjutott a regionális fesztiválra. 

III. Országos Néptánc Tanulmányi Verseny -  előselejtező, Székesfehérvár

A szekszárdi döntőbe a 6-7. (II. korcsoport) és a 9. évfolyam (III. korcsoport)  jutott tovább. 

Regionális Gyermektánc Fesztivál, Székesfehérvár

Intézményünk 5. osztályos korcsoportja továbbjutott a gyulai országos fesztiválra, melyre anyagi okok miatt sajnos nem jutott el a csoport.

2005/2006

Gyermeknéptáncosok  X. Országos Szólótánc Fesztiválja – megyei előselejtező, Várpalota Iskolánkból 11 pár és 3 szóló táncos továbbjutott a székesfehérvári régiós selejtezőbe.

Gyermeknéptáncosok  X. Országos Szólótánc Fesztiválja – régiós középdöntő, Székesfehérvár
Paulikovics Zsófia és Csurdi Dániel, valamint Torma Kinga és Teubel Gábor bejutottak a szarvasi országos verseny döntőjébe. 

Csoportos Régiós Gyermekfesztivál, Tata
5-6. évfolyamok csoportja (I. helyezés) 8. évfolyam csoportja (1. helyezés)

IV. Országos Ifjúsági Szólóverseny - elődöntő, Székesfehérvár
3 pár továbbjutott az országos döntőbe.

2004/2005

IX. Sárvíz Művészeti Fesztivál, Aba
A Junior évfolyam részvételével. 

Gyermeknéptáncosok  IX. Országos Szólótánc Fesztiválja – régiós előselejtező, Százhalombatta
6 pár és egy szóló táncos  indult, ebből az országos döntőbe továbbjutott két pár. 

2003/2004

VIII. Sárvíz Művészeti Fesztivál, Aba
7-8-9-Junior évfolyamok részvételével.   „Tánc az időkben”  - regionális tánctörténeti  vetélkedő iskolánk szervezésében A megye művészeti és általános iskoláinak részvételével.   

D) Az intézmény saját rendezvényei, hagyományai 


„Csikóbál” – közreműködés a havi táncházas programokon
3 -Junior évfolyamok. 

Karácsony a Táncházban – Téli népszokások
Az intézmény összes évfolyamának fellépésével, melyet a Városi Televízió fő műsoridőben közvetít. 

Regölés  - egy népszokás felelevenítése Székesfehérváron
Junior korcsoport. 

Közreműködés a „Vigasságcsinálók Bálja” c. jótékonysági rendezvényen J
unior korcsoport. 

Nyílt nap és farsangi mulatság
Minden  évfolyamnak. 

Mohai tikverőzés – húshagyó kedd (tanulmányi kirándulás)
3-7. évfolyam 

Húsvéti locsolkodás  - egy népszokás felelevenítése Junior korcsoport.   


E) A helyi kulturális életben való szerepvállalás (a teljesség igénye nélkül) 


2003-2009 évente (állandó rendezvényeink)

Március 15-i városi megemlékezés
Az intézmény évfolyamainak részvételével. 

A Táncművészet Világnapja  -  táncszínházi műsor a Vörösmarty Színházban Közreműködés az Alba Regia Táncegyüttes kétórás műsorában. 

Évzáró Gálaműsor

IX-XII. Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztivál, Székesfehérvár
Az intézmény évfolyamainak fellépésével.   Augusztus 20-i városi rendezvénysorozat programjai Az intézmény évfolyamainak részvételével. 

Adventi készülődés  -  Városi karácsony (adventi vasárnapokon)
Közreműködés a programokban a város felkérésére. 

2014/2015 és 2015/2016
Az Alba Regia Táncegyüttes "Mozdulatlan legendák" címá táncprodukciójában a Junior és Csöröge csoportunk is részt vett.

2012/2013
Szent István emlékév ünnepsége, Székesfehérvár
Junior csoportunk lépett fel a központi ünnepségen, ahol Kövér László országgyűlési képviselő úr is. jelen volt.

Május elseleji Sportolók Felvonulása, Székesfehérvár
A Dödölle csoportból néhány pár lépett fel a programon.

2010/2011
Táncművészet Világnapa, Székesfehérvár
A Vörösmarty Színházban bemutatott ünnepi programon a Guba, Cibere és a Junior csoportunk lépett fel.

2009/2010
Táncművészet Világnapa, Székesfehérvár
A Vörösmarty Színházban bemutatott ünnepi programon a Junior csoportunk lépett fel.

2008/2009
Penna Regia-díjátadó ünnepsége, Székesfehérvár
A rendezvényt a Székesfehérvár város szervezte, melyen iskolánk egyik csoportja is fellépett.

Felsővárosi Művelődési Ház, Székesfehérvár
Óvodáskorú gyermekeknek tartott bemutatót Junior csoportunk.

2007/2008
2008 - A Reneszánsz Éve, Kossuth Lajos Általános iskola városi rendezvénye
A 3. osztály képviselte iskolánkat. 

I. Tánchíd - nemzetközi testvérvárosi táncfesztivál, Székesfehérvár
Iskolánk Junior korosztálya már két alkalommal vendégeskedhetett városunk lengyelországi testvérvárosában, Opoléban. Idén - Majoros Andor kezdeményezésére - Székesfehérváron került megrendezésre az "I. Tánchíd" című programsorozat, amely hagyományteremtő célzattal hívta össze testvérvárosaink tánccsoportjait minden táncművészeti ágban. A rendezvény házigazdája a Junior csoport volt.

2006/2007
Fellépések, bemutatók óvodáknak, általános és középiskoláknak, egyéb rendezvények: Magyaralmás Csákberény, Kisfalud, Budapest, Zámoly 

IX. Európai Ifjúsági Zenei Fesztivál, Pécs- Székesfehérvár – Budapest

„A Magyar Kultúra Évszázadaiból” c. rendezvény nyitógálája, Székesfehérvár Magyar népi gyermekjátékokat  mutattak be a 2- évfolyamos hallgatóink, míg a 6-7-8. évfolyam táncosai a reneszánsz illetve a reformkor táncaiból adtak ízelítőt.

 2005/2006
Fellépések, bemutatók óvodáknak, általános és középiskoláknak, egyéb rendezvények: Székesfehérvár, Csákberény, Seregélyes, Kápolnásnyék, Siófok   Sclerosis Multiplex Társaság rendezvénye A Kisjunior csoport egyórás műsort adott. 

Pesovár Ferenc emlékműsor
A 6. és 8. évfolyam Pesovár Ferenc mezőföldi gyűjtéseiből adott ízelítőt. 

Kallós Zoltán 80. születésnapja alkalmából rendezett köszöntés
2., 4. és Junior korosztály közreműködésével.

2004/2005
Fellépések, bemutatók óvodáknak, általános és középiskoláknak, egyéb rendezvények: Sárbogárd, Alsószentiván, Budapest, Vereb, Pátka, Káloz, Seregélyes, Zámoly 

„Királyi Régiók Szent-Iván napi Találkozója” (Tűzugrás), Székesfehérvár
3., 7. és Kisjunior csoport. 

„Közlekedésbiztonsági Gyermeknap” -  a Városi Rendőrkapitányság szervezésében
5., 7., 8. évfolyam.

 „A makrancos hölgy” c. táncelőadás. Székesfehérvár
A székesfehérvári táncművészeti műhelyből kinőtt díjnyertes koreográfus, Gálber Attila koreográfiájában közreműködött a Junior csoport. 

2003/2004
Fellépések, bemutatók óvodáknak, általános és középiskoláknak, egyéb rendezvények: Székesfehérvár, Dunaföldvár, Sárbogárd, Seregélyes,  Budapest, Perkáta, Csákberény, Mór 

„A pákozdi csata emlékére” – c. megyei rendezvény 


F) Szakmai fejlesztésekben való részvétel


2011.
Iskolánk 3 továbbképzős tanulója (Sáfrán Balázs, Sipos Dániel, Zólyomi Ádám) pályázat útján felvételt nyert a Fiatal Táncos Alkotók Tehetséggondozó Programba és részt vehetett a Magyar Táncművészet Főiskola és a Vásárhelyi Tehetségpont  Koreográfuspalánta-képző Projektjében.
Továbbá intézményünk együttműködik a Táncművészeti Főiskola és a Vásárhelyi Tehetségpont által kezdeményezett tehetségkutatási programban, amelynek célja:

·   a Magyar Táncművészeti Főiskola Partnerintézményeiben tervezett kutatási program, a „Koreográfus-Palántaképző” Projekt, 30 órás tehetségfejlesztő program, valamint a „Fiatal Táncos Alkotó Tehetségek Színpada” tehetségnap megvalósítása,

·        a kutatási program eredményeinek publikálása,

·        a résztvevő intézmények tehetségfejlesztő tevékenységének segítése,

·        a regisztrált tehetségpontok közötti együttműködés kialakítása,

·        tehetségpontok létrehozásának elősegítése.

2010.
Intézményünk pályázat útján elnyerte  -  18 másik intézménnyel együtt  -  az MTF Partnerintézménye és Gyakorlóhelye címet. Ehhez kapcsolódóan iskolánk két pedagógusa beiratkozott a "Gyakorlatvezető mentortanár" szakirányú továbbképzésre.

2004-2008
Iskolánk intézményvezetője, Kneifelné Vass Éva feladatot vállalt az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület Közép-dunántúli Régiójának munkájában, valamint az egyesület szakmai bizottságában. Majoros Róbert táncpedagógusunk pedig az oktatási bizottságmunkájában vesz részt. 

2005. Budapest
Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület Fesztiválrendszerének alapelvei, megyei, régiós, országos fesztiválok dokumentálási és propagandaszabályzatának elkészítése;

2006. Budapest
A művészeti alapvizsga és záróvizsga követelményeinek egyeztetése, megvitatása.

2006. Székesfehérvár
Oktatóink és hallgatóink évek óta rendszeres közreműködői az Alba Regia Táncegyesület valamint az Alba Tánc Nonprofit Kft. által elkészített szakmai kiadványoknak (NAT oktatási segédanyagok, mezőfölddel kapcsolatos szakmai anyagok: videók, DVD-k, CD-ROM-ok stb...) A legutóbbi ilyen kiadványban a továbbképző 4. évfolyam a „Reneszánsz  -  Egy művészeti kor a tánc tükrében” c. oktatási segédanyag (CD-ROM) történelmi társastáncait táncolta fel.  

Híreink

Hétvégi sikereink

2018. május 06.

Opoléban járt a Pulutyka

2017. szeptember 24.

https://www.szekesfehervar.hu/fennallasanak-800-evfordulojat-unnepli-lengyel-testvervarosunk...

További hírek »

További programok »

Galéria


További képek »


Regisztrált Tehetségpont

Regisztrált Tehetségpont

Alba Regia Alapfokú
Művészeti Iskola

8000 Székesfehérvár, Malom u. 6.

Tel.: (22) 501-701
Fax: (22) 312-795

http://www.arami.hu
titkarsag@arami.hu

© Minden jog fenntartva.
Adatvédelmi nyilatkozat